Nagy sikerrel zajlott le október 3-4-én az MTA Humán Tudományok Kutatóházában a “Forests in the EU – Seeing the forest behind the trees” című nemzetközi konferencia, amit a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége a Civil EU Elnökség programsorozat keretein belül szervezett. Az Alba Natura Civil Alapítvány is kivette a részét a rendezvény szerrvezésében és sikeres lebonyolításában.
A konferencia végén a szervezők a konferencia tanulságai alapján nyilatkozatot adtak ki, amiben az EU és a magyar kormány számára javaslatokat fogalmaztak meg. A nyilatkozat magyarul innen, angolul innen letölthető. A konferencia három legfontosabb üzenete:
- Javasoljuk az európai erdők 15%-nak fokozott védelmét
- Az elsődleges erdei biomassza energetikai felhasználása a jelenlegi jogszabályok miatt növekszik, ami komolyan veszélyezteti erdeinket
- A farkas védettségi szintjét csökkentő tudománytalan javaslat veszélyes precedenst teremthet, nem tudhatjuk melyik faj vagy akár élőhely lehet a következő célpont
Az előadások témái voltak: az erdeinket érintő uniós szabályozások, Rewilding (visszavadítás) projektek bemutatása, őshonos és öreg erdők védelme, a biomassza megújulásával kapcsolatos kérdések, az EU megújuló energia irányelvének negatív hatásai, az erdők szerepe a biodiverzitás és a klímaváltozás szempontjából, erdei ökoszisztéma szolgáltatások értékelése és meghatározása, erdő monitoring rendszer ajánlások, egy svéd monitoring esettanulmány bemutatása, az EU-s erdő monitoring törvény, a magyar erdők állapota, az észt erdők törvényi védelme, az állampolgárok jogai az erdők védelmében. A konferencia másnapján már lehetett tudni, hogy az Európai Bizottság javasolta, hogy egy évvel halasszák el az erdők irtásának megállítását nagyban segítő, idén decemberben bevezetni kívánt EU Deforestation Regulation nevű szabályozást (erről hír itt), ami olyan termékek EU-s piacra jutását korlátozta volna, amiknek az előállítása erdőirtással jár (pl. kakaó, kávé, szója, pálmaolaj, fa, gumi és szarvasmarha), így a helyszínen erről is szó esett.
A konferencia moderátora Kar Wagner volt, aki jelenleg a Global Rewilding Alliance ügyvezető igazgatója és a Partnership for Policy Integrity (PFPI) civil szervezet tanácsadója EU-s biomassza-égetés témájában. Wagner az elején leszögezte, hogy az európai erdők állapota rossz, és a legfőbb probléma, hogy sok helyen az EU Biogazdasági Stratégiájának köszönhetően fával próbálják kiváltani a fosszilis anyagokat, ez egyre nagyobb veszélyt jelent az erdőkre, ezért szükség van cselekvésre.
A magyar erdők helyzetéről a szövetség az alábbi grafikont készítetette, azt mutatja, hogy a Nemzeti Földügyi Központ adatai szerint a magyar erdők természetessége nagyon alacsony: